Ha Te azok közé tartozol, akik már attól extázisba kerülnek, ha egy jól összeállított edzéstervet látnak, akkor ne olvass tovább! Ez nem a Te bejegyzésed lesz. :-)

Nem szeretek edzeni. Hogy honnan datálódik ez a viszolygás?

BárányAni 1980-ban kezdte meg általános iskolai tanulmányait. Az óvodában nagyon kényelmesen eljátszogatott. Kicsi társaival, kéz a kézben, libasorban kijárt a Városligetbe, ahol boldogan vette birtokba az akkor átadott (azóta megsemmisített) fa játszóteret. (Egyszer még a május elsejei dísztribünre is feljutott és boldogan integetett az elvtárs-pajtásokkal.)

A családjában nem volt szokás a kirándulás. Biciklit is csak később kapott. (Jó, akkoriban nem is lehetett igazán kapni. Szerintem DrágajóApám pult alól - némi kenőpénz ellenében - jutott hozzá a kétkerekes, szovjet csodához. Egyetlen hibája volt csak, fiúvázas volt...) 

A mozgásszegény életmódnak az Úr 1980. évének őszén lett vége, hála DrágajóAnyámnak, aki beiratott  "különtornára". A szó, aminek a leírása is verejtékezéssel jár. Egy teljes évig pakoltam a tornazsákba a kék-fehér csíkos dzsörzédresszt és a hozzá kapható fehér tornacipőt. Napköziben rendezték és máig az orromban van a tornaszőnyeg (így hívták?) szaga.

Izzadtam és kivörösödött fejjel bénáskodtam össze-vissza. Szekrényugrás? Az megvan? Életem egyik nagy félelme az volt, hogy nekifutok és eldől velem az egész halom. Hát... nem dőlt... De utáltam.

Aztán teltek-múltak az évek. Az alsó évfolyamot befejeztem és elhagytam az olajkályhaszagú (Budapest, XVI., Béla utca) iskolaépületet. Átkerültem felsősként a modern, szép, új iskolába (Budapest, XVI., Csömöri út 20.). Az osztályfőnököm Zsófi néni lett, akit imádtam, kopíroztam és amikor JaneFonda - Zsófi néni hangján - azt mondta aerobicozzunk, én voltam az első a tornateremben. Bad Boys Blue és Modern Talking, meg jópár menő csaj, meg duplakazettás magnó, meg én. Hó, fagy, tél nem tarthatott vissza. Minden szombaton ott voltam. Így visszaemlékezve biztosan a külsőségek vonzottak. Az aerobic-zoknim mintáját simán le tudom írni, ellentétben az érzéssel, hogy húdejóvolt mozogni.

Középiskolában már inkább a butikok és a barátok érdekeltek (meg az újonnan megnyílt IKEA Áruház). Torna csak amennyi kötelező. Mégsem voltam túlsúlyos. Igazságtalan élet.

Felnőttkorom mozgáskultúrájára a hullámzó intenzitás a jellemző.

Volt néhány év, amikor hetente háromszor tornáztam, alkalmanként kétszer két azaz négy (!!!!) órát.

Calanetics óra és step aerobic. Ha velemkorúak vagytok, akkor Ti is jártatok. :-) :-) Szerintem ebben az időben az egész életemre kiszabott edzést megtartottam. :-) Így élem meg. 

Sok edző próbálkozott velem. Sok edzővel próbálkoztam. Volt itthon Cindy Crawford videokazim, KatusAttiláék kazettája és talán még egy Norbi is valahol. Mindegyik feladta. :-) Egyszerűen lebeszéltem őket adott gyakorlatokról (nyilván nem a videokazettásokat).

Aztán eljött egy szép nap, amikor az én drága KörmösAndika barátnőmmel pont a mozgás fontosságáról beszélgettünk (biztosan nem én hoztam fel a témát), mondta, hogy ő egy annyirazseniális edzőhöz jár, menjek én is. Nem mentem. 

Megint szólt. Nem mentem.

És ez így ment még jó néhány hétig. 

Valljuk be, egy idő után kezdett kínossá válni, hogy folyton hárítok. Hát lementem. És kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de ott ragadtam. 

KovácsMártonTréner nekem az igazi. Az igazi edző, úgy értem. (Az igazi Igazi is Marci, de Lesták.) 

Hogy mondják az ilyet? Angyalarcú gyilkos. Na, ez. De profi. És - bár megpróbáltam - nem tudom lebeszélni arról, hogy edzést tartson nekem. Ha valamit nem akarok csinálni (ebből van több), akkor kitalál valami más gyakorlatot, amit már nincs pofám nem csinálni.

Szóval summa summárum: mozogni kell!

Mert negyven felett már lóg, löttyed, megereszkedik. 

Rohadék gravitáció! :-)