Lépni jó. Az már nem toporgás. Az már kimozdulás. Hát, babakérdésben én elég sokáig hezitáltam. Visszagondolva az életemre, talán egyedül a harmadik férjemmel beszéltünk egyáltalán a családalapításról. De ő még túl fiatal volt, aztán pedig valahogy elkanyarodott az életünk.

- De most itt vagyok! Készen állok. - mondja halkan az egyik énem.

- Se! - mondja kicsit hangosabban a másik.

- 42 múltam, életben tartok négy kutyát, egy macskát, több zöldnövényt. Próba kiállva! - mondja az egyik.

- Hülye vagy?! Két napja is úgy meghúztad a válladat, mikor Zsebit felemelted! Hogy kúsznál-másznál egy babával?! - mondja a rohadék...

És ez csak egy átlagos reggel. :-)

Kicsit visszaugranék az időben. Háver-Varga Mariannka a kolléganőm a Jazzy-ben. Az egyik legokosabb, legnagyobb tudású lány, akit valaha ismertem. Alig találkozunk. Mégis első blikkre megszerettem. Valahogy mindig rám érez. Anyu halálakor az egyik legfontosabb üzenet Tőle kaptam. És azóta is.

Itthon pont Őt emlegettem Marcinak, majd pár mondattal később felhoztam a kineziológiát és hogy jó lenne újra elmenni. Eltelt két nap és Mariannka rám írt, hogy itt járt a házunk környékén, eszébe jutottam, mert erre jár a kineziológusához, aki nekem is nagyon tetszene. Ennyire rám érez.

Felhívtam Zsuzsit, a kineziológust. Elmentem a megbeszélt időre és azóta járok. Mert egyszerűen jó ott. Felismerések. Rácsodálkozások. Időutazás. Magamban. Családomban. Könnyek és mosoly. A bennem lévő tízmilliárdezer blokk oldása. Van velem dolga. Főleg a gyerektémát boncolgatjuk. Persze hogy elmondtam neki a Kaáli Intézetet is. És neki van ott ismerőse. Ez mi? Az embernek tényleg van egy kijelölt útja, csak valahogy túl sokat bolyong, mire rátalál.

Valika egy angyal. Őrangyal. Úgy foglalkozott velem már első telefonhívásomkor is, mintha száz éve ismernénk egymást. Lediktált minden vizsgálatot, vérvételt, szűrést, hogy mire megyek a konzultációra, meglegyenek, ne menjen azokkal is az idő. Olyan szakszavakat jegyzeteltem, amit eddig életemben nem hallottam, megdöbbentem, hogy bennem ilyenek egyáltalán vannak. Amint hazaértem, a kocsiban firkált macskakaparásomat - az egyik legjobb barátom, a Gugli segítségével - lefordítottam.

Vizsgálatok megkezdve. Vérvétel mindenre. Is.

Aztán eljött a várva várt nap! Indulás a Kaáli Intézetbe. Az egy más világ. Profizmus és precizitás. Doktor bácsim (nálam biztosan jóval fiatalabb) megismerése és a leleteim átnézése.

Kimerülőben a petefészkem. (Ööö... kérem? Ja, hogy ez ennyire a huszonnegyedik óra? Még jó, hogy nem próbálkoztunk nyugodtan tovább. ) Csak a lombik lehet megoldás.

- Hurrá van megoldás! Azonnal vágjunk bele! - üvöltött belém az egyik.

- Teletolnak hormonnal! Annyi mindent hallottál már róla... tényleg ezt akarod? - tette belém a bizonytalanságot a másik.

Írtam már, hogy semmi sincs véletlenül? Nyilván százezerszer, de tényleg így van.

Pont ezen a napon volt a Jazzy Rádió rendes, évi karácsonyi party-ja. Tudtam, hogy Mariannka kolléganőm is ott lesz. Ott volt. Az egész estét átbeszélgettük. Vele és Repkényi Dórival. A rengeteg blokkomat millió jó tanáccsal oldották fel. És ott hallottam először dr. Danima-ról. Rendelőjében a tibeti-mongol gyógyászatban alkalmazott pulzus és nyelvdiagnosztika segítségével megállapítja a velünk született típusunkat, valamint következtetéseket von le aktuális állapotunkról a belső szervek energia áramlásáról.( Ez a sok okosságot persze a weboldaláról mentettem át ide. Magamtól tudjátok mikor menne?)

Elmentem. A doktornő megvizsgált és minden egyéb információ nélkül megállapította, hogy "kimerülőben vannak a petefészkeim". Ott meg lettem győzve, kérem. Kaptam múmiót (keressetek rá, zseniális és mindenre jó bogyó!), és akupunktúrát. Arra most is járok.

Vigyorogva mondtam Neki legutóbb, ha a szokásos dolgainkkal végzünk, szúrjon már pár tűt a vállamhoz is, mert fááááááááj. Nevetett. (Ez egyébként nem szokása. Pedig jól áll neki.) A hátamat pedig úgy megkezelte, hogy mikor felültem már azt sem tudtam mim fájt, elmúlt.

Szóval valahogy az élet jó felé sodort. Eddig mindig. Amikor ellenkeztem és elkezdtem én okos, átgondolt döntéseket hozni, na az lett a vakvágány.

- Nyugi! Minden rendben van. Bízz benne, hogy a legjobb történik majd veled! - suttogja az egyik.

A másik pedig most szépen csendben marad!